Lepillantottam és beletúrtam a rajtam fekvő fiú hajába. Nyöszörögve kelt fel és erősen megdörgölte a szemét. Kócos hajába túrt és rám nézett. Csillogott a szeme a félhomályban és engem nézett. Talán nem hitte el, hogy ébren vagyok, mert csak bámult. Megszólaltam helyette.
- Szia.- nyöszörögtem, mert nagyon fájt a szám.
- Szia. Hogy vagy?- kérdezte Niall és megcsókolta a kezemet.
- Fáj mindenem. Nem kaphatnék valami fájdalomcsillapítót.- mondtam és kicsit megemeltem magam, de hatalmas fájdalmat éreztem.
Niall ijedten pattant fel a székről. Azonnal megfogott és óvatosan visszafektetett. Rám nézett és eltűrt pár kósza hajszálat az arcomból és elmosolyodott.
- Ne mozogj. Mindjárt hívom az orvost.- mondta és kisietett.
Ledobtam magamról a takarót és végignéztem magamon. Véraláfutások, horzsolások voltak a lábamon. Emlék kép tűnt fel a előttem. A matracon feküdtem és Ricsi gonosz vigyorával szedi le rólam a ruhát. Megráztam a fejem és a nyilló ajtó felé néztem. Egy fehér köpenyes férfi jött be.
- Jó napot. Dr Fleen vagyok.- mondta és beljebb lépett.
Utána még két nővér jött be. Elhúzták a sötétítő függönyöket meg segítettek felülni, de ahogy megmozdultam valami szúrást éreztem a hasamban. Odakaptam és felszisszentem mire éreztem, hogy folyik valami a számon. Az orvos azonnal hátra döntött és kért valamit a nővértől. Csörömpölést hallottam. Megijedtem és ide oda kapkodni kezdtem a fejem. Nem éreztem magam biztonságban. Olyan volt, mintha abban a koszos, dohos szobában feküdnék. Fölémhajolt a doki és lefogta a fejemet.
- Maradjon nyugton. Elszakadtak a varratok a szájában.- bólintottam és becsuktam a szemem, hogy ne lássak semmit.
Szúrást éreztem és elzsibbadt a szám. Legalább ez nem fáj. Tíz percig kellett félig nyitott szájjal feküdnöm mire az orvos kész lett. Újra kinyitottam a szememet és az orvos már a lázlapomat nézte. Felültem vagyis valami hasonló pozícióba küzdöttem magam és vártam az orvos beszámolóját.
- Nicol az állapotod szépen javul, de bent tartanánk még pár napot megfigyelésre. Három bordád megrepedt agyrászkódásod volt és felrepedt a szád. Ezek csak a kisebb bajok a nagyobb az, hogy megerőszakoltak és terhes vagy és a magzat életveszélyben van. Alultápláltan és kiszáradva találtak meg. Ezért infúziót kötöttünk be amit addig kapsz amíg itt vagy. Holnap egy pszihológus fog meglátogatni és jó lenne, ha rendszeresen járnál is hozzá. És jó lenne, ha abbahagynál minden komoly fizikai megerőltető dolgot.- mondta és bennem összetört egy világ.
Vége a táncnak és gyerekem lesz? Bólogattam, mint aki mindent felfogott és elfogadott. Az orvos írt fel nekem még fájdalomcsillapítót és azzal az utasítással hagyta el a szobámat, hogy aludjak. Az orvos és a nővérek kimentek Niall pedig bejött. Leült a székre és megfogta a kezemet. Nem néztem rá, mert próbáltam feldolgozni az orvos szavait. Gyerekem lesz. Nekem. Kitől? Megerőszakoltak! Akkor Ricsitől. Nem az nem lehet. Sírógörcsbe törtem ki a gondolattól, hogy annak az embernek a gyereke növekszik a szívem alatt. Niall bánatosan nézett rám és olyan arcot vágott, mintha neki is fájna.
- Kérlek ne sírj. Minden rendbe fog jönni.- mondta és megszorította a kezemet.
- Niall mindennek vége. Vége az életemnek. Van egy gyerekem akinek az apját legszívesebben a pokolba tudnám. Amit imádtam csinálni azt nem csinálhatom.- mondtam és kirántottam a kezem a kezéből.
Kicsit elfordultam és tovább sírtam. Niall idegesen nyúlt a fejéhez és belecsapott az ágyam mellett lévő kis szekrénybe.
- Ha nem hagytalak volna magadra akkor ez nem történt volna meg.- mondta idegesen.
- Niall ha ott lettél volna lehet, hogy valami más történik.- mondtam és lehajtottam a fejemet.
- De akkor legalább én feküdnék itt nem pedig te.- felkaptam erre a mondatra a fejem.
- Niall felejtsd el. Jobb, hogy így történt. Mi lenne a bandával, a rajongókkal?- kérdeztem mire Niall csak megrántotta a vállát.
- Apád hamarosan jön. Aludj addig.- mondta kicsit parancsolóan.
Magát okolja az egészért és gyors téma váltással lerendez. Mivel álmos voltam ezért tettem amit mondott és becsuktam a szemem és aludtam.
***
Ajtó csapódásra ébredtem. Kipattantak a szemeim és körbenéztem a szobába. Apát pillantottam meg az ablak előtt.
- Apa.- mondtam és apa meglepődve fordult felém.
- Nicol, drága kislányom.- mondta és azonnal az ágyam mellett termett- Hogy vagy? Kérsz valamit?- kérdezte.
- Igen jól vagyok és igen éhes vagyok.- mondtam és apa azonnal megkönnyebbült.
- Niall most ment le a büfébe. Annyira aggódtam. Úgy sajnálom, hogy nem voltam otthon.- mondta és a szemeiben csillogtak a könnyek.
- Apa te se tudtál volna segíteni. Ricsi ezt nagyon jól kitervelhette. Gondolom.- mondtam neki és megsimogattam a kezét.
- Nicol a rendőrök kiszeretnének majd hallgatni. Most megteheted, hogy ezt minnél előbb meglegyen.- indult meg az ajtó felé.
- Apa hány rendőr van kint?- kérdeztem, mert sejtettem, hogy nem egy ember fog rám vigyázni.
- A rendőrségtől vannak ketten és négy testőr van a kórház területén. Egy itt az ajtóban, egy a főbejáratnál a másik kettő pedig folyamatosan járják a kórházat és a területét. Nyugodj meg, ha megpróbálkozna megint az a rohadék akkor elkapják.- mondta és kiment.
Ennyi őr minek? Ha akar valamit biztos vagyok, hogy megtalál. Apa egy rendőr egyenruhában lévő férfival jött be. Komoly arccal nézett végig rajtam és megállt az ágyam előtt. Apa kiment és ketten maradtunk.
- Jó napot hölgyem. Parker nyomozó vagyok. Szeretnék pár kérdést feltenni magának és szeretném, hogy mindent részletesen elmondana az elrablásával kapcsolatosan.- közölte velem a dolgomat én pedig nekikezdtem.
- A volt barátom rabolt el, de neki elvileg börtönben kéne lenni.- néztem rá olyan, "hogy a francba jutott ki onnan" aztán folytattam.
A rendőr folyamatosan körmölt. Néha néha belekérdezett. Aztán mikor végeztem elmondta, hogy hogyan fognak eljárni és, hogy biztosítanak nekem védő őrizetet.
- Köszönöm, hogy felelevenítette ezeket. Minden tőlünk telhetőt megteszünk. Jobbulást és értesítjük majd az apját a fejleményekről.- mondta és kiment.
Ennyi, ha mindent megtettek volna akkor nem történt volna meg ez. Idegesen és duzzogva fontam magam körül össze a kezeimet. Apa és Niall jött be a szobába miután a rendőr kiment.
- Na mi volt?- kérdezte Niall.
- Minden tőlünk telhetőt megtesznek.- utánoztam a férfit- Ha megtettek volna mindent akkor nem feküdnék itt.- visítottam.
- Nicol nyugodj meg.- mondta apa és leült mellém
- Haza akarok menni.- mondtam és kitakaróztam.
- Na, na hova akarsz te menni?- kérdezte apa és visszanyomott az ágyra.
- Haza. Apa én nem fogok itt maradni. Már most elegem van. Nem akarom többször elmondani ezt a sok szarságot.- mondtam és kihúztam az infúziót a kezemből.
- Nicol kérlek maradj itt legalább még egy napot.- kért Niall és megfogta a kezem.
- Nem. Niall haza akarok menni.- mondtam és felültem és kimásztam az ágyból.
Mind a ketten csak bámultak míg én a ruháimat szedtem össze. A nadrágomat akartam felvenni mikor hatalmas fájdalmat éreztem a hasamban és a lábaim nem bírtak el. Éreztem, hogy két kéz tart meg és felvesz az ölébe. Niall arcát pillantottam meg és megint elájultam.
***
Reggel a nővérek ébresztettek fel. Új infúziót kaptam meg valami szendvics félét hoztak be. A szobám teljesen üres volt. Egyedül az a hülye csöpögés zavarta meg a csendet. Ránéztem a szendvicsre és hányingerem lett. Pont az orvos jött be mikor eltoltam magamtól. Rosszalló pillantást vetett rám és valamit írt a lázlapomra.
- Jó reggelt. Reggeli rosszullét?- kérdezte mire csak bólintottam- Ez teljesen természetes. Ma lesz egy ultrahangos vizsgálat és meglátogatja magát Dr Tom.- mondta és elvégezte a rutin vizsgálatokat.
Mikor végzett elköszönt és kiment. Megszólalt a pocakom, hogy éhes ezért megpróbálkoztam valami ételt bevinni. Törtem egy kis darab zsemlét, mert harapni nem tudtam a szám miatt. Kopogást hallottam és bejött Niall. Mosolyogva huppant le a székre és megvárta míg lenyelem a falatot.
- Jó étvágyat. Találd ki mit hoztam neked.- mondta és a kabát zsebéből egy dobozt vett ki.
Felém nyújtotta. Vonakodva, de elfogadtam. Szépen be volt csomagolva. Óvatosan bontottam ki. A papír alatt egy kártya és egy doboz volt. A kártyára ez volt írva:
" Egy kis Ír ajándék. Gyógyulj meg hamar. N."
Niallre néztem aki kíváncsian nézett. Letettem a kártyát és levettem a doboz tetejét. A dobozban még egy kisebb doboz volt. Niallre pillantottam aki csak mosolyogva megrántotta a vállát. Kivettem a dobozt és felnyitottam. Egy nyaklánc volt benne.
Mosolyogva méregettem és Niall felé nyújtottam.
- Feltennéd?- kérdeztem mire Niall nagy mosollyal állt fel és kivette a kezemből az ékszert.
- Tetszik?- kérdezte mikor vissza leült.
- Igen, most úgyis jól jön egy kis szerencse.- mosolyogtam.
- Minden rendben lesz.- mondta és végigsimított a kezemen- Mi lesz a mai program?- kérdezte.
- Először ultrahang aztán agyturkász.- mondtam és a kis nyaklánccal kezdtem el játszani.
- Jól áll.- dicsérte meg- Elkísérhetlek?
Kezeim leestek a nyakamtól. Elakar kísérni. Niall azonnal látta rajtam, hogy megdöbbentett a kérdése.
- Nekem mindegy. Ha elakarsz és van időd.- húztam fel a vállam.
- Ha már egy ilyen szemét apja van és még van két órám.- mondta és ránézett az órájára.
Egy nővér zavart meg minket és egy toloszékkel jött.
- Elnézést, de a hölgynek most vizsgálatra kell mennie.- mondta.
Niall segíteni próbált, de a nővér leteremtette, hogy hagyjon békén, mert csak árt nekem.
- Elnézést, de hagyj végezzem a munkámat.- mondta és odébb tolta Niallt.
Niall szomorúan nézett, de tette amit a nővér mondott neki. Átültem a tolószékbe és a nővér elindult velem az ajtó felé.
- A hölgyet most elviszem az ultrahangra addig maradjon itt.- mondta Niallnek.
Mérgesen néztem rá és közbeszóltam.
- Nem, Niall jön velem! És erről nem nyitok vitát.- mondtam neki, mert már nyílt a szája, hogy magyarázzon.
Niall oda ugrott a székhez és ő tolt. A folyosón őrültek módján száguldottunk végig. Nagyokat nevettünk, de egy doki megállított minket és jól le is szidott. Onnantól csak szép lassan ment tovább Niall. Aztán megérkeztünk az ultrahangos szobához. Niall megállította a széket és leült a mellém a műanyagszékre.
- Szerinted hol tart a nővér?- kérdeztem nevetve.
- Talán a második saroknál.- nevetett Niall is- Jó látni, hogy még mindig tudsz mosolyogni.- mondta és végigsimított a combomon mitől megrezzentem.
Kellemetlen volt az érintése. Nem csak a sebek miatt, hanem rossz érzés fogott el. Niall azonnal elvette a kezét és tördelni kezdte. Niallre néztem és láttam, hogy elszomorodik. Annyira kellemetlenül éreztem magam. Nem akartam, hogy bárki is hozzámérjen.
- Nézd jön a nővér.- mondtam, hogy Niallt újra jókedvre derüljön.
Azonnal felkapta a fejét és felállt. Kuncogni kezdtem, mert a nővér vér vörös fejjel közeledett felénk és Niallre olyan mérgesen nézett, hogy Niall inkább jobbnak látta, ha befogja és betol a vizsgálóba. A vizsgálóban volt egy ágy két szék meg az ultrahangos gép. A nővér leadott valami lapot és az ágyhoz lépett.
- Kérem hölgyem üljön fel ide és a hasát hagyja szabadon. Uram addig jöjjön velem.- mondta szikrázó szemekkel a nő és eltűnt.
Niall kisegített a székből és felsegített az ágyra aztán ő is elment. Gyorsan felhúztam a kórházi pizsamát és magamra húztam azt a takarót ami az ágy végében volt. A nővért egy fehér köpenyes nő követte aztán utoljára Niall jött be.
- Jó napot. Dr Obri vagyok. Most megnézzük a kis pocaklakót, hogy jól van e.- mondta kedvesen a nő és leült a gép elé.
Niall a másik széken folalt helyet és izgatottan figyelt. A nő valami hideg zselét nyomott a hasamra és kezdődött. Sokáig nézte a doki a képernyőt aztán hirtelen megszólalt.
- Hölgyem magának három hetes a magzata.- megállt a lélegzetem.
Három hetes? Ennyi ideig tartott fogságban? Niallre néztem.
- Egy hétig.- válaszolta meg Niall a fel nem tett kérésemet.
- És ahogy látom már nincs életveszélyben.- mosolygott.
Adott egy papírtörlőt amivel letudtam törölni azt a zselét és egy képet is mutatott. Egy miniatűr pontra mutatott. Az ott az én pontom. Niallnek adta a képet és ő is megnézte, de vagy a fejét vagy a képet forgatta, elég vicces volt.
- Nem látod rajta? Gyere megmutatom.- mondtam neki ő pedig felkelt- Nézd, ott az a pont az.- mosolyogva mutattam meg neki, de elszomorodtam mikor eszembe jutott, hogy nem Ricsi az apja.
Vagyis örülök neki, de ezt meg kell beszélnem z igazi apjával
***
Egy egész hetet voltam bent a kórházban. Dr Agyfurkász kitett magáért. Talán már az egész életemet tudja, de addig nem hagyott békén míg meg nem szólaltam. Ez a mutatványom két napig ment aztán feladtam. Niall egész héten szórakoztatott. Volt mikor filmet néztünk, volt mikor csak beszélgettünk. De nem telt el úgy el nap, hogy ne nevessünk. Ma kiengednek a kórházból. Apa segített összecsomagolni a ruháimat. Niallnek elkellet utaznia Amerikába a fiúkkal együtt. Fura, hogy ennyivel előbb kimentek, de Niall mondta, hogy interjúkra kell még menniük meg ilyesmi, de amíg tudott addig maradt mellettem. Őt is elküldtem Dr Tomhoz, hogy segítsen neki. Magát okolja az egészért. De miután Niall is beszélt a dokival sokkal jobb kedvű lett. Elmesélte a gyermekkorát és, hogy milyen Ír ország. Megígértettem vele, hogy egyszer megmutatja nekem hol nőtt fel. Niall ezen csak mosolygott és belement. Samanta is sokat volt bent és sokat beszélgettünk, de még Niallen és apán kívül senki nem tudja, hogy gyereket várok. Talán ma eltudom mondani Samnek.
- Nicol ezeket hova tegyem.- Zavart meg apa és a kezében valami papírok voltak.
- Az mi?- kérdeztem és kivettem a kezéből.
- A fiúk írtak pár gyógyulj meg levelet.- mondta apa és felvette a táskámat- Leviszem a kocsiba mindjárt jövök.
Kiment és az öt levelet néztem a kezemben. Felbontogattam őket és elolvastam. Mindenki jobbulást kívánt és írtak hozzá egy rövidebb "mesét" is. Utolsónak Harry levelét hagytam. Örültem neki, de hamar elszomorodtam. Tömör és személytelen üzenet volt benne.
' Jobbulást. Harry'
Könnyek szöktek a szemembe. Azért ennél többre számítottam. Elpislogtam a könnyeimet és felálltam az ágyról. Még egyszer végignéztem mindent és kimentem a folyosóra. Ahogy apa mondta egy héttel ezelőtt. Két rendőr plusz még egy fekete ruhába öltözött testőr. Apa pont akkor jött fel a lépcsőn mikor bezártam az ajtót. Az orvos is a nővérpultnál volt ezért a papír ügyeket hamar letudtuk.
- Jövő héten még megszeretném vizsgálni és jó lenne, ha rendszeresen járna Dr Tomhoz.- mondta a doki és elköszönt.
Apával és a testőrrel a lifttel mentünk a két rendőr pedig a lépcsőn mentek le. Apa idegesnek látszott.
- Apa mi a...- akartam volna megkérdezni, de pont nyílt a lift ajtó és már én is rájöttem magamtól, hogy miért aggódott.
Fotósok ezrei voltak kint. A biztonságiak kint már elterelték valamennyire az embereket, de a mellettem álló férfi komoly arccal nézett le rám.
- Hölgyem határozottan menjen előre és a kocsinál már nyitva lesz az ajtaja. Szálljon be és maradjon nyugodtan.- parancsolt rám és apára nézett.
Mind a ketten bólintottak én pedig megfogtam az egyik kezemmel a Nialltől kapott nyakláncot a másik kezemmel pedig apába karoltam. Végigrohantunk a fotósok közt és gyorsan beszálltunk a kocsiba. Mit is mondjak, utálom ezt. A francnak kell itt lenniük. Apa is másodpercek alatt mellettem termett és elindultunk.
***
Fura újra otthon lenni. Apával a kert végében a hatalmas faház teraszán ültünk mikor Samnta visítását hallottam meg. Apa felpattant a székéből és felszaladt a házhoz. Lassan felsétáltam én is a házhoz és annyit láttam, hogy Samanta a medence széléről kaparja össze egy torta maradványait. Nagyon viccesen nézett ki, hogy élig a medencében félig a csempén landolt a torta. Apa a nagy medence tisztító hálóval futott segíteni én pedig mosolyogva figyeltem mit bénáznak.
- Bocsásson meg Mr Smith. Csak Josh megijesztett és ez történt.- szabatkozott és felállt.
Mikor meglátott mindent eldobott a kezéből és felém rohant, de apa rákiabált.
- Csak óvatosan!- Samanta pont előttem állt meg és várt.
Kitártam a kezemet. Gyengéden ölelt meg és azonnal a nyakláncom felé kapott miután elengedett.
- Ez kitől van?- csillant fel a szeme.
- Niall. Gyógyulj meg a nyaklánc.- mosolyogtam rá és kivettem a kezéből.
- Persze.- mosolygott sunyin.
- Samanta mi csak...- nem tudtam befejezni amit akartam, mert Josh kapott fel hátulról és pörgetett meg.
- Szia. Olyan rég láttalak.- mondta forgás közben.
- Én is örülök neked Josh, de ha nem teszel le akkor visszaköszön az ebédem és az nem lesz szép látvány.- mondtam mire letett.
- Ugye nem fogsz ide hányni?- kérdezte és hátrébb lépett.
Megráztam a fejemet és megnyugtattam, hogy nem. Samanta odajött hozzánk és összekulcsolta Joshsal az ujjait. Annyira cukik együtt.
- Na és miért köszönhetem a látogatásotokat? És azt a lapított tortát?- néztem a helyére.
- Megakartunk lepni, de így sikerült.- nevetett Josh.
- Köszi sikerült.- nevettem én is.
- Mivel nem sikerült megenni a tortádat ezért most el kell jönnöd velünk egy cukrászdába.- mondta Sam és barátjával együtt a kijárat felé mentek.
- Várjatok nekem még átt kell öltöznöm. Meg egy kicsit rendbe hozom magam. Gondolom a szám nem valami szép látvány.- mondtam és odakaptam a számhoz.
Meg is feledkeztem. Igaz már nem fájt annyira, de a varratok még bent vannak. Samanta bólintott, hogy igazam van és inkább a ház felé vették az irányt. Apának is sikerült nagyjából kitakarítania így bejött velünk. Míg Samantával válogattunk ruhát addig apa Josht szórakoztatta vagy inkább fordítva. Samantával hamar dűlőre jutottunk. Egy hosszú kötött pulcsinál egy fekete farmernél és egy bakancsnál maradtunk. Gyorsan felvettem és utánna Samanta kisminkelt. Gyorsan megvoltunk és mehettünk sütizni. Apa bevitt minket a városba. Fura hova tűntek a testőrök? Mihelyst megfordult ez a kérdés a fejembe egy fekete bőrkabátos ember termett a kocsi ajtaja mellett. Felismertem őt, ő vitt ki minket a kórházból.
- Jó napot.- mosolyogtam rá.
- Hölgyem.- udvariasan kisegített a kocsiból és megvártuk a többieket is.
Apa és az őr kicsit lemaradtak tőlünk mikor a városba mászkáltunk, de jobb is volt így. Samantával bejártunk vagy ötven cukrászdát, de sehol nem találtunk megfelelő süteményt.
- Nicol, Samanta álljunk már meg. Lejártam már a lábam.- nyavalygott Josh- Nem értem Nicol hogy van neked ennyi energiád.
- Egy egész hetet feküdtem.- mondtam és tovább mentem.
- Ja tényleg.- futott utánunk Josh.
- Nézd ott van málna torta!- kiáltott fel Sam és a cukrászdához rohant.
Joshsal mi is követtük Samet csak egy kicsit lassabb tempóban. Josh ragyogó szemmel nézte barátnőjét ahogy bolondozva, kislányként fut az utcán.
***
Finom málna tortát ettünk. Apa sajnos nem tarthatott velünk, mert valami fontos elintézni valója van. Remek pedig már azt hittem együtt töltünk egy kis időt. Samantáék próbáltak jókedvre deríteni ami nekik nem volt nehéz. Samanta egy hirtelen kar lendítéssel feldöntötte Josh poharát és gyönyörűen beterített mindent.
- Na jó szerintem most menjünk.- mondta Josh és felpattant az asztal mellől.
- Várj Josh én szeretnék még enni egyet.- felálltam és a pult felé mentem.
- Nicol nem lesz sok?- kérdezte Sam.
- Nem!- kiabáltam vissza neki.
Még hogy sok. Megálltam a pult előtt és vártam egy pincért vagy valakit. Ismerős szőke pincérnő jött elém. Mosolyogva nézett rám, de látszott rajta, hogy valami nem tetszik neki.
- Egy málnás tortát kérnék.- mondtam kedvesen mire ő meredten nézett.
- Nem lett volna könnyebb egy egész tortát venni?- kérdezte aztán kivette nekem a sütit.
- De igazad van kérném azt a málnás tortát.- mosolyogtam és elvettem a pultról a tányért amit az előbb rakott elém aztán visszamentem az asztalunkhoz.
- Nicol ez már a negyedik. Nem vagy rosszul?- kérdezte Josh
- Nem. Nagyon finom és éhes vagyok. Tényleg még nem is ettem mást. Na ezt megeszem haza megyünk és rendelünk egy pizzát.- Samanta csak nevetett Josh tátott szájjal nézett.
- Tudtam, hogy szeretsz enni, de ennyit.- Samanta mosolyogva figyelt ahogy ettem.
Tényleg már a negyediket ettem, de annyira éhes voltam és kívántam az édeset. Gyorsan befaltam a sütit és fizetni indultunk. A pincér csak tátott szájjal nézett, hogy még mindig kérem azt az egész tortát. Samantáékkal kilépve az utcára azonnal találkoztam az eddig eltűnt testőrömmel. Még a nevét sem tudom és nem fagyott meg ide kint? Nagyon erős hideg szél fújt. A testőröm azt mondta, hogy jó lenne, ha visszamennénk a házba. Samantáék belementek és így hármasba nagy nevetgélés közben mentünk a kocsihoz.
***
Felszabadulva és boldogan léptem ki a kocsiból. Ennyit még nem nevettem az biztos. Josh meg a hülyeségei. Szökdécselve mentem az ajtóhoz és nagy lendülettel nyitottam ki. Minden sötét volt. Megrémültem a látványtól ezért visszafordultam és a többieket kerestem. Eltűntek. Ez meg hogy? Remegő kézzel kapcsoltam fel a villanyt és kiabálni kezdtem.
- APA! Itthon vagy?!- kétségbe esetten kiabáltam az ajtóból.
Semmi választ nem kaptam. Rém kép villant fel. Csattanást hallottam a nappali felől és azonnal sikítva és zokogva rohantam ki a házból. Ne istenem, megint itt van. De miért, miért nem hagy békén? A kocsihoz rohantam és rémülten rángatni kezdtem az ajtaját. Nem nyílt ki. Kapkodva vettem elő a telefonomat és felhívtam apát. Három csengés után felvette.
- Igen? Jól vagy Nicol?- légzésem szapora volt amitől alig bírtam megszólalni.
- Apa azt hiszem megint itt van. Apa kérlek segíts. Kérlek.- pánikroham kezdett rám törni.
- Nicol nyugodj meg. Hol vagy most?- apa aggódva kérdezte és hallottam, hogy rohan.
- Kint vagyok a kocsinál. Samantáék és az őr is eltűnt. Apa én nagyon félek.
- Nicol nyugodj meg. Öt perc és otthon leszek.- mondta és letette.
Reszkettem a félelemtől és össze vissza kapkodtam a fejemet Samantát és Josht keresve. A kocsi mellett ülve vártam apát és ahogy mondta öt perc múlva be is gurult. Azonnal felpattantam a kocsi mellől és apa nyakába ugrottam.
- Nicol nyugodj meg. Hallod. Hol vannak a többiek? Legfőképp hol van a testőr?!- felháborodva forgott kőrbe.
- Apa nem tudom. Egyszer csak eltűntek. És a házban van valaki.- mondtam kétségbeesetten.
- Egy pillanat és felhívom Tomot. Addig ülj be a kocsiba.- tettem amit mondott és beültem a kocsijába.
Apa idegesen beszélt a telefonba aztán a ház mellől megjelent a testőröm. Kinyitottam a kocsi ajtaját és hallgattam ahogy apa jól lecseszi.
- Tom magának az lenne a feladata, hogy a lányomra vigyázzon! Erre meg! Arra jövök haza, hogy a lányom pánikrohama közben hív fel, hogy maga eltűnt és nincs senki vele a házamban pedig egy betörő van!- kiabált apa aztán Tom súgott valamit apa fülébe.
- Apa minden rendben?- kérdeztem, de apa csak állt egy helyben- Apa!
- Igen. Gyere Tom azt mondja nincs senki a házban.- mondta és kisegített a kocsiból.
Bementünk a házba ahol csak az égve hagyott lámpák adtak fényt. Apa lesegítette a kabátomat és bevezetett a teljesen sötét nappaliba. Megint valami neszt hallottam, de a neszhez már hang is társult. Ijedtemben felsikítottam és apához bújtam. Bepánikoltam és nem kaptam levegőt.
- MEGLEPETÉS!- kiáltotta mindenki egyszerre.
Tényleg nagyon meglepődtem méghozzá annyira, hogy elájultam.
***
- Vigyázat. Engedjetek.- ismerős hangot hallottam.
Harry talán Harry lehet. De hisz ő most Amerikában van.
- Hozzatok neki vizet!- kiabálta Niall.
De hisz ő sincs itt. Hallucinálok. De jó ennyire beverhettem a fejemet. De apa elkapott. Kicsiket pislogva nyitottam ki a szememet és sok ismerős arcot láttam.
- Harry, Niall! Ti itt?- kérdeztem és azonnal felültem amit meg is bántam, mert megszédültem és hányingerem lett.
- Odébb azt hiszem hányni fog.- mondta Josh nevetve.
Vissza akartam neki vágni, de nem sikerült. Azonnal éreztem, hogy a málna torta vissza akar köszönni. Niall azonnal felkapott és a WC-hez vitt. Mihelyst lerakott azonnal ki is jött minden.
- Jobb?- kérdezte.
- Igen, de ti itt? Hogyan? Miért?- kérdeztem és láttam, hogy Harry is az ajtóban áll.
- Üdv itthon buli. Szóval üdv itthon.- mondta Niall és megölelt.
- Igen üdv itthon.- sziszegte Harry.
Na ez meg mi volt. Megint mi a baja? Harry szemét megforgatva ment ki a fürdőből. Én is ezt csináltam és kimentem a többiekhez. Mindenki üdvözölt és bocsánatot kért az egész miatt. Aztán szépen hangulatosan ment tovább a buli amíg Samanta meg nem hozta a pezsgőt.
- Na, hát azért gyűltünk most össze, hogy legjobb barátnőmet újra itthon köszöntsük. Tudom, hogy mindenki tudja mi történt vele, de akkor is szerintem ő egy túlélő. Elképesztő, hogy ilyet meg kellett élnie, de az még elképesztőbb, hogy túlélte. Nicol rád szerintem egy angyal vigyáz. Remélem soha, de soha nem történik veled ilyen. Kérlek vigyázz magadra, mert kell majd egy keresztanyuka a kislányomnak.- nevetett és sírt egyszerre Samanta.
- Ilyen hamar akarsz gyereket? Mit nem mondasz el nekem Samanta?- Josh csak poénkodott és mindenki felnevetett csak én nem.
Igaz is még nem mondtam el Samnek. Talán a buli után. Samanta a kezembe nyomott egy pezsgős poharat és összekoccintotta az övével.
- Na szóval csak annyit akartam mondani, hogy üdv újra itthon és szeretlek.- befejezte a szónoklatát és rajtam is úrrá lettek az érzelmek.
Egymás karjaiba borultunk aztán csak kitört rajtunk a nevetés. Samanta felemelte a poharát jelezve, hogy mindenki ihat. Én csak úgy tettem, mint aki belekortyol az italba. Apa odajött hozzánk és megölelt.
- Nicol csak óvatosan az alkohollal. Tudod gyógyszert szedsz.- furán néztem apára, hogy milyen gyógyszerről hablatyol itt nekem.
- Jó apa tudom. Többet nem is iszom.- letettem a poharamat és körbenéztem.
Mindenki beszélgetett. Itt volt Danielle, Eleanor a Little mixes lányok a nagyim és a nagypapám és a One direction tagjai. Tényleg itt volt mindenki aki számít is nekem egy kicsit. A nagyszüleim felé mentem mikor Perrie és a lányok letámadtak.
- Nickol annyira, de annyira örülünk, hogy jobban vagy. Tudnak már valamit a rendőrök? Elkapták már?- kérdeztek.
- Köszönöm lányok, hogy itt vagytok. Még nem kaptam semmi hírt. De remélem most már tényleg nem hallok többet róla.- mondtam aztán a lányok szorosan magukhoz öleltek.
- Nicol, Nicol beszélhetnénk!- Harry hangját hallottam.
Összeszorult a gyomrom. Miről akar beszélni? Niall remélem nem mondott semmit a kisbabáról. Megfordultam és elköszöntem a lányoktól. Harry azonnal előttem termett amitől kicsit megrémültem. Megfogta a kezemet és kihúzott az udvarra. Kérdőn néztem rá mikor megálltunk.
- Harry mit szeretnél?- kérdeztem mire csak megcsókolt.
Bizsergő érzés éreztem a gyomromban, de tudtam, hogy ezt most nem kellene. Jó ok miatt szakítottam vele és még az a két szevas üzenete is. Ajkaink pár perc múlva elváltak. Harry csillogó zöld szemeit bámultam és töprengtem. Úgy érzem, hogy hiányzik. Hiányzik minden. Az érintése, a szavai, a bolondsága, a kisgyerekes mosolya, a göndör fürtjei, a hosszú ujjai, a hangja. Ennyi én feladom nekem kell ez a férfi. Közelebb léptem és magamhoz öleltem. Lágyan és óvatosan ölelt vissza. Ragyogó szemei arcomat pásztázta mikor felnéztem rá. Újra csókra hívott a szája. Csillagos ég alatt váltottunk még pár csókot aztán Harry elhúzta az arcát és ujjaival beletúrt a hajamba és hátra biccentette a fejemet.
- Hiányoztál.- suttogta- Gyere.
Harry a hátsó kapu felé húzott. Egészen a faházig mentünk. El is felejtkeztem a vendégekről. Talán nem is keresnek. Harry felkapott az ajtó előtt és bevitt. Fura a kandallóban égett a tűz. Kellemes meleget csinál bent és hangulatosan megvilágította. Mikor csinálhatta Harry ezt és honnét tudta, hogy megbocsájtok neki? Harry letett a kanapé elé és elment. Eperrel jött vissza és egy-egy pezsgővel teli pohárral. Letette elénk a kis dohányzó asztalra és felém fordult és a kezembe nyomta az egyik poharat.
- Rád és, hogy többet ilyen ne forduljon elő. Ígérem, hogy megvédlek mindentől és mindenkitől.- mondott egy rövidke tósztot mire könnybe lábadt a szemem.
- Harry ne ígérj olyat amit nem tudsz teljesíteni.- mondtam és leraktam a poharat az asztalkára.
- Nem Nicol én ezt komolyan mondtam. Megszeretnélek védeni mindentől. És azt szeretném, hogy
Komizzatok. Jót, rosszat. Amit csak akartok.:D Kicsit lassabban jönnek a részek, mint terveztem, mert a mamámnál nincs wifi, de két hét múlva megpróbálom bepótolni.
