Harry szemszöge:
Mi az, hogy gyereket vár? Taylornak igaza volt ő is csak egyet akar tőlem. Mit is gondoltam. Pedig jó lett volna együtt leélni az életünket. Annyira boldog voltam vele. De most el lett baszva minden. A gyűrűt az ujjaim közt forgattam és elmélkedtem. Nicol őszintének tűnt mikor sírt. Niall törte rám a szobám ajtaját.
- Harry te egy akkora barom vagy! Az a lány teljes szívéből szeret. Miért hagytad Taylornak, hogy tönkre tegye ezt a párkapcsolatot. Most te komolyan gondolod, hogy fontosabb neked Taylor, mint az a lány aki akár ölni is tudna érted? Ugyan olyanok vagyok mind a ketten. Tökéletesen összeilletek. Menj át hozzá!- Niall a kezembe nyomott egy papírt.- Itt szállt meg. Liam azt mondta, hogy a szobájába van beszélj vele. Tudom, hogy te is szereted látszik rajtad. Elfelejtetted hogy szedett fel Taylor? Mikor annyira hiányzott neked Nicol, hogy leittad magad a sárga földig az a szerencsétlen liba kihasználta és az orrodnál fogva ráncigált. Nicol jogosan esett neki. Szeret és látod akár embert is ölne érted.- Niall szavai észhez térítettek.
Nicol tényleg a hozzám illő lány. Amiket együtt túléltünk azokat soha nem feledem el és akár én is ölnék embert, hogy megvédjem. Akkora hülye voltam. Át kell mennem hozzá. Felpattantam az ágyról és kiszaladtam a folyosóra. Rohantam Nicol szobájához. Bekopogtam és vártam. Louis nyitotta ki az ajtót.
- Te meg mit keresel itt? Nem okoztál már neki elég fájdalmat?- lehajtott fejjel néztem a tenyerembe lévő kis ékszert.
- Louis én csak bocsánatot akarok tőle kérni.- felnéztem rá és láttam rajta, hogy nem győztem meg.
- Harry! Harry!- Taylor nyávogós hangját hallottam meg, megfordultam.
- Taylor húzz a picsába nem vagyok rád kíváncsi. Nem tudom hogy tudtál így elcsábítani, de én Nicolt szeretem. Ő a gyerekem anyja, annyi mindenen mentünk keresztül, hogy mi már tényleg egymáshoz tartozunk.- mondtam neki.
- Nem Harry ezt nem csinálhatod velem. Az a csaj csak a pénzedre hajt! Egy ribanc! Nem hozzád való.- idegesen néztem a csajra.
Ökölbe szorult a kezem, de Louis lefogott. Hátra néztem.
- Menj be, a szobában van, én majd ez elintézem.- mondta és belökött az ajtón.
Louis bezárta az ajtót és annyit hallottam, hogy Louis elküldi melegebb éghajlatra Taylort. Én remegő lábakkal mentem a szoba felé. Vettem egy mély levegőt és bekopogtam. Semmit nem hallottam. Egy szót sem.
- Nicol bemehetek?- kérdeztem és vártam.
Semmi. Aggódni kezdtem. Rossz érzés fogott el. Egy apró pisszenést sem hallottam ezért benyitottam. Senki nem volt bent a szobába. Körbenéztem. Nyitva volt az erkély. Kiszaladtam, de ott sem volt. Hol lehet? Visszamentem a szobába és rájöttem, hogy hol lehet. A zárt ajtóhoz siettem. Bekopogtam és lenyomtam a kilincset.
- Nicol. Kérlek nyisd ki az ajtót. Hallod.- beszéltem, de semmi válasz- Na jó bemegyek.
Nekimentem vállal az ajtónak, de nem nyílt ki. Megpróbálkoztam még egyszer. Az ajtó nagy reccsenéssel kinyílt és sikerült bemennem. Ami bent fogadott életem legrosszabb látványa volt. Nicol a kádban elmerülve a víz alatt feküdt. Amilyen gyorsan csak tudtam kihúztam a vízből.
- Nicol! Nicol! NEM! Kérlek ne.- kihúztam a vérrel teli kádból és belehúztam az ölembe.
Fehér, élettelen arcából kisimítottam vizes sötétbarna haját és szorosan magamhoz húztam. Betakartam egy meleg törölközővel, amit egy kettőre átáztatott a kezéből folyó vér.
- Nicol kérlek ne haragudj rá. Én nem tudok nélküled élni. Szeretlek. Kérlek ne hagyj el. Mit kezdenék nélküled?- hideg arcát simogattam és kék ajkait néztem.
Kiabálni kezdtem először fájdalmamból, mert elveszítettem életem értelmét, másodszorra pedig segítségért.
- Segítség! Louis! Louis kérlek segíts!- könyörögtem.
A padlón ülve a kezemben a szerelmem élettelen testével már csak egyre tudtam gondolni. Nem tudok nélküle élni. A földön egy pengét láttam meg a kezembe fogtam és a csuklómhoz tartottam.
- Jövök szerelmem.- éreztem, hogy a penge beleváj a bőrömbe, de egy hangos kiáltásra és egy kézre lettem figyelmes, ami elkapja a pengét a kezemből.
Louis fejti ki az ujjaim közül és eldobja.
- MI A SZENT SZART CSINÁLSZ? Mi történt Nicollal?- aggódva a lányra nézett aztán a vértől pirosló kádra.
Niall is kapkolódva rohant be a szobába. Ledöbbent arccal bámult minket. Felnéztem rá és csak suttogni tudtam neki.
- Segíts. Kérlek.- mondom és Nicolra néztem.
Louis kirohant a fürdőből és telefonnal a kezébe rohant vissza. Én csak meredten ültem a padlón Nicol vizes teste teljesen eláztatott, de nem érdekelt. Niall lesokkolva állt a szoba ajtajába és üveges tekintettel bámult minket. Louis elém térdelt és kivette a kezemből Nicolt. Értetlenül bámultam.
- Louis segíts! Mit tegyek? Mit tegyek, hogy megmentsem?- kérdeztem és barátom szemeibe néztem
- Menj hívd Liamet meg Pault, Niallt pedig nyugtassátok le.- mondta én pedig azonnal rohantam.
Átrohantam a szobánkba Niallel és elkiáltottam magam. A szőke fiú csak leült az első székre amit talált és üres tekintettel maga elé bámult.
- LIAM, PAUL, VALAKI SEGÍTSEN!- kiabáltam és kétségbeesetten rohantam az egyik szobába.
Szerencsére mindenki ott volt. Értetlenül bámultak rám én pedig alig bírtam megszólalni. Paul lépett elém és megfogta a vállamat és a szemembe nézett.
- Harry nyugodj meg. Mi a baj?- kérdezte nyugodtan.
- Nicol. Nicol a fürdőben. Én nem akartam ezt... én nem tudok nélküle élni...- mondtam.
Liam azonnal elrohant mellettem. Paul leültetett az ágyra és a többiekre bízott. Képtelen voltam nem másra gondolni, minthogy megöltem a szerelmem és a gyerekünket. Gyilkos vagyok. Egy önző gyilkos. Zayn hozott nekem egy pohár vizet amit elém tartott. Remegő kézzel nyúltam felé, de ahogy meghallottam a mentők szirénáját azonnal felugrottam. Az ablakhoz szaladtam.
- Nicol.- suttogtam és az ajtó felé néztem.
- Harry hova mész?- kérdezte Josh.
- Nicol, Nicolhoz. Foglalkozzatok Niallal, eléggé ki van szegény.- mondtam és kisétáltam az ajtón.
Az egész szálloda felbolydult és alig lehetett elférni a folyosón. Átfurakodtam az embereken és berontottam Nicol szobájába. A mentősök és a rendőrök értetlenül bámultak rám. Louis elém állt és nekitolt a falnak.
- Harry most erősnek kell lenned érted! Kérlek ne törj össze.- értetlenül bámultam Louist.
Mit akar ezzel mondani? Hogy van Nicol? Bemehetek vele a kórházba?
- Louis látni szeretném Nicolt. Kérlek menj arrébb.- mondtam és kicsit arrébb toltam.
- Harry, Nicolt már elvitték.- mondta Liam a nappaliból.
- Mi és miért nem szóltatok!? Vele akartam menni.- mondtam és már mentem is volna utána, ha vissza nem fognak.
- Harry, Nicol...
- Nem!! NEM!- hitetlenkedtem és összerogytam.
Megöltem. Megöltem a szerelmem és a gyermekemet. Miért voltam ennyire gyenge? Dühroham fogott el és mérgemben csapkodni kezdtem. Ütöttem a falat széttörtem egy vázát és egy tükröt is. Nicol! Miért pont te? Egy gyönyörű, tehetséges lány. Annyi mindent nem éltél még át. Veled akartam bejárni az egész világot, kis gyermekünkkel a játszótéren játszani. Biztos olyan gyönyörű lett volna, mint az anyja. Én buta, önző ember, miért bántottalak? Zokogva a falnak borultam és Nicol gyönyörű barna szemeire gondoltam.
- Harry, Nicolt bevitték a legközelebb kórházba. Újraélesztették, de ennél többet nem tudunk.- mondta Liam.
- Mi, hát él? Utána kell mennem. Vele kell lennem. Megígértem neki, hogy vigyázok rá.- mondtam és felkelek remegő lábakkal a padlóról.
- Harry jobb lenne, ha most pihennél. Holnap majd bemegyünk.- mondta Louis és megfogta a vállamat.
- NEM, NINCS SEMMI BAJOM! Menj arrébb.- mondtam és arrébb löktem.
- Harry nem mész egyedül sehova!- kiabálta le a fejem Paul- Louis, Liam menjetek vissza a szobátokba és maradjatok ott. Harryvel mi elmegyünk a kórházba.
Hálásan néztem Paulra aztán már rohantam is a nyomomba vele. Rettenetesen izgultam, féltem. Mi lesz a Nicol tényleg elveszítem? De most már nem csak Nicolélt kell izgulnom hanem a piciért is.
- Paul mikor érünk már oda?- kérdeztem tőle.
- Itt is vagyunk. Jaj ne paparazzik. Harry...
- Nem érdekel! Menj a bejárathoz ott kiszállok és megkeresem Nicolt.- mondtam sürgetően Paulnak.
Paul habozva, de odahajtott. Gyorsan kiszálltam a kocsiból és a vakuk tömkelegében berohantam a kórházba.
A recepcióhoz rohantam és a lassan pötyögő fiatal nőhöz szóltam.
- Jóestét megtudná mondani merre találom...
- Uramisten, Harry Styles!- kiabálta el magát
- Igen én vagyok, de megmondaná hol találom a barátnőmet?- próbálkoztam a kérdéseimmel.
- Kaphatnék egy autógrammot?- kérdezte és remegő kezekkel nyújtott felém egy papírt meg egy tollat.
- Figyeljen nekem erre most nincs időm! A barátnőm haldoklik és meg kell tudnom, hogy hol van! Nagyon sürgős lenne. Kérem mondja meg hol találom Nicol Smithet?- idegesen a pultra csaptam mire a nő kinyögte, hogy a sürgősségi osztályon van.
Köszönet képen gyorsan aláfirkantottam a lapot és már rohantam is. Az egész kórházat körbe kellett futnom, de sehogy nem oda jutottam ahova akartam. Kétségbeesetten rogytam a földre. Miért velem történik ez? Meg kell találnom! Nem veszíthetem el! Nem hagyhat itt! Könnyeim záporozni kezdtek. Nem érdekelt ki lát meg nem bírtam tovább. Életem szerelme fekszik valahol és haldoklik és nem lehetek mellette.
- Uram valami baj van? Segíthetek?- egy magas, fehér ruhába öltözött férfi állt előttem.
- Megtudná mondani hol találom a sűrgősségít? A barátnőmet az előbb hozták be.- megtöröltem az arcomat és felálltam
A férfi bólint és mutatja az utat. Nagy léptekkel megyünk át egyik osztályról a másikra. Minden osztály olyan csendes volt csak néhány nővérrel találkoztunk. Gyorsan átrohantunk mindenen, de én még mindig úgy érzem, hogy nem jutottunk sehova.
- Itt vagyunk. Üljön le, mindjárt jövök.- a doki egy üres
műanyag fehér székre mutatott.
Végre itt vagyok. Helyet foglaltam és a kezeimbe temettem az arcomat.
- Add istenem, hogy ne legyen vele semmi gond. Kérlek, megteszek bármit csak éljen ő is és a pici is.- halkan imádkoztam az életükért.
Ritka eset, de úgy éreztem, hogy most nagyon jól jönne egy kis isteni segítség. Kezemben még mindig azt az pici gyűrűt szorongattam olyan erővel, hogy az öklöm kezdett elfehéredni. Nem tudom mennyi idő telt el azóta, hogy elment az orvos, de én óráknak éreztem. Lábaim is remegtek már az idegességtől. Behunytam a szemem és újra imádkozni kezdtem. Hirtelen egy meleg kezet éreztem a vállamon és a nevemet hallottam.
- Harry, Harry- mintha ez Nicol lett volna.
-Nicol. Nicol mond, hogy jól vagy!- szemeim villámgyorsan kipattantak, de csalódnom kellett.
- Harry jól vagy?- Paul foglalt mellettem helyet.
Megráztam a fejem és kifújtam a levegőt. Add istenem, hogy legyen jól.
- Paul én nem fogom kibírni, ha elveszítem őket.- motyogtam neki.
- Nem fogod elveszítenni. Harry, Nicol erős lány. Nézd ott egy orvos, megkérdezem, hogy mi van Nicol állapotát.- Paul megütögette a lábam és felállt mellőlem.
Elgondolkozva a padlót bámultam és Nicol élettel teli arcát próbáltam magam elé hívni. Egyszerűen nem tudtam. Az a borzalmas kép megragadt a fejembe mikor kihúztam őt a kádból és hófehér bőrén megcsillantak a vízcseppek és ahogy folyt a mély vágásokból az a rengeteg vér. Szörnyű volt őt így látni.
- Harry van egy jó hírem Nicol már jobban van, de sajnos nem mehet be senki hozzá.- nem is értettem semmit amit mondott Paul, örömömben felugrottam a székről és ujjongva ugráltam aztán zokogva a földre zuhantam.
- Köszönöm istenem!- kiabáltam torkomszakadtából és zokogni kezdtem.
Köszönöm, hogy megmentetted őket. Ígérem soha soha többé nem hagyom el. Zokogva ültem a hideg csempézett padlón és csak hálálkodni tudta. Eszembe jutott, hogy látnom kell Nicolt. Érintenem, éreznem kell finom, gyönyörű, hibátlan meleg bőrét. Felkeltem a padlóról és Paulra neztem.
- Hol van? Látnom kell.- mondtam neki.
- Harry nem engednek be hozzá senkit. A dokik azt mondták, hogy felviszik őt az intenzív osztályra, de nem lehet mellette senki, ha felébred akkor kikérdezik miért akarta megölni magát és lehet, hogy elviszik valamilyen elmegyógyintézetbe.- megállt a lélegzetem is Paul szavaitól.
- Nicolnak nem ment el az esze. Kétségbeesett volt, de nem bolond. Nem engedem őt egy ilyen helyre. PAUL LÁTNI AKAROM NICOLT!- felemelten a hangom és elöntött a düh.
Hirtelen az egész folyosó elhalkult. Nem voltak sokan, de még az a kevés ember is olyan néma lett, mintha ott se lett volna. Nicolt nem viszik sehova. Nem engedem, hogy bármilyen fehér szobába bedugják és leszedálják. Nem.
- Harry nyugodj le. Mindent megbeszélünk a doktorral, de ha az segít Nicolnak akkor te nem tehetsz ellene semmit.- nyugodtan magyarázott nekem Paul, de én csak Nicolra tudtam gondolni ahogy kényszerzubbonyba, lehajtott fejjel, fakó hajával az arcában üveges tekintettel bámul maga elé.
- De...- megakadt a szavam mikor elnéztem Paul válla felett.
Nicol pici, vékony és törékeny testét egy rideg zöld kórházi ágyon tolták el mellettünk. Az ágy mellé ugrottam és megfogtam hideg kezét. Az egész karja be volt kötözve. Arcomhoz emeltem és megpuszilgattam. Bal kezet fel se emelhettem, mert olyan mélyek voltak a vágások, hogy amint megmozdítottam egy picit újra vérezni kezdett. Gyorsan mielőtt dokik elvihették volna a gyűrűs ujjára vissza felhúztam a gyűrűt. Egy halvány csókot leheltem még az ajkaira és engedtem az útjára. Láttam ahogy áttolják egy ajtón és a félhomályban eltűnik az orvos az életemmel. Egyenest a műtőbe kellett vinniük, mert megint összeomlott a keringése.
***
Reggel 10 óra.
Nicol szobája előtt ültem mikor nagyobb zajongást hallottam meg a folyosó végén. Elkaptam a szemem egy pillanatra Nicolról és a folyosón közeledő fiúkra néztem. Louis szaladt először hozzám és szorosan megölelt. Magamhoz öleltem a barátomat és könnyek szöktek a szemembe. Jó érzés volt végre valakire támaszkodni. Louis nyugtatólag a hátamat dörzsölte és belőlem felszakadt minden.
- Louis majdnem megöltem! Miért kell nekem mindig fájdalmat okoznom neki?
- Harry nyugodj meg, Nicol él és minden rendben lesz.- Louis eltolt magától és a két kezébe fogta az arcom- Ide figyelj most menj el valahová ahol egyedül lehetsz és nyugodj meg. Aztán erősnek kell lenned Nicol miatt.- barátom letörölte a könnyeimet az arcomról és elengedett.
- De nem hagyhatom itt amíg fel nem ébredt.- mondtam mire Niall közbeszólt.
- Menj, mert mostanában még biztos nem fog felébredni.- mondta én pedig a szobában fekvő életemre néztem.
Az orvosa is azt mondta, hogy ma még lehet, hogy nem fog felébredni. Visszapillantottam a fiúkra és bólintok.
- Jó, kimegyek az udvarra.- mondtam és az elindultam.
Nicol szemszöge:
Sötétség volt minden hol. Megdörzsöltem a szemem, de még mindig sötétség vett körül. Éreztem, hogy a lábaimon állok. Körbeforogtam és a hátam mögött egy fényes pontot véltem felfedezni. Kíváncsiság fogott el, muszáj volt megnéznem, hogy mi az. Előre lépek egyet, de megbotlok. Hosszú ruha fedi a testem, felgyűrtem és megfogtam. Újra a pontra néztem és újra felé mentem. Nem volt messze, mikor odaértem ledobtam a ruhát a kezemből és előre nyújtottam a kezem és egy fa tapintású valamihez értem. Lejjebb csúsztattam a kezem és valami hideghez értem hozzá. Megijedtem ezért elkaptam onnan a kezem. A légzésem felgyorsult és megértem kapkodni a levegőt. Újra vettem egy kis bátorságot és megkerestem azt a hideg valamit. Kitapogattam és egy kilincsnek éreztem. Lenyomtam és az ajtó kinyílt. Hirtelen egy hatalmas levegőt vettem és kinyíltak a szemeim. Matt fehér fallak vettek körül. Ismerős csipogás ütötte meg a fülemet. Hol vagyok? Jobbra néztem és megláttam a műszereket és az infúziót. Korházaban vagyok már megint. A pici mi van a picivel. Megmozdítottam a kezem, de azonnal meg is bántam, hatalmas fájdalom nyilallt mind a kettő karomba. Vissza ejtettem a kezem és a fejemet balra fordítottam és egy ablakot pillantottam meg. Kipillantok rajta és egy ülő fiút látok meg a folyosónn, aki lógatja a fejét. Kicsit megpróbáltam feljebb tolni magam, de nem tudtam, mert iszonyatos fájdalom hasított megint kezeimbe. Felsikítottam mikor éreztem ahogy szétnyíltak a sebeim. A fiú azonnal bent termett a szobámba.
- Nicol, édesem kérlek ne mozogj.- felpillantok a könnyeimből az arcára.
- Harry?- kérdeztem rekedtes, alig hallható hangon.
- Igen én vagyok az, csak kérlek ne mozogj.- bólintok és visszahelyezkedek az ágyra.
- Hogy kerülsz ide? Miért nem Taylorral vagy?- kérdeztem ingerülten.
- Taylor nem érdekel...- morogta- Te vagy a menyasszonyom. Téged szeretlek.- felelte és megfogja az arcomat- Kérlek bocsáss meg soha többé nem csinálok ilyet. Kérlek, ha elhagysz én nem tudok mit kezdeni magammal. Kérlek ne haragudj rám.- Harry arca elkomolyodott.
Szemei csillogtak, vörösek és karikásak voltak. A hangja rekedtesebb volt, mint szokott lenni. Talán sírt? Mióta lehet ébren? Arcomat hozzá nyomtam a kezéhez. Én se tudnék nélküle élni. Elmosolyodtam.
- Csókolj meg. Kérlek.- mondtam mire Harry kicsit meglepődött- Hallod. Csókolj meg. Szeretném újra a szádat az enyémen érezni.- mondtam és Harry megtette amit kértem.
Egy gyengéd csókot lehelt az ajkaimra és közben óvatosan beletúrt a hajamba is. Édesnek és forrónak éreztem a csókját és még többet akartam belőle, de Harry felegyenesedett.
- Nem engedlek el soha többé.- mondta és kisimítja a hajamat az arcomból.
Én se akarom elengedni. Nem tudok rá haragudni, tulságosanis szeretem. Most is megmentette az életemet ezt soha nem tudom majd meghálálni neki. Könnyek szöktek újra a szemembe, de most nem a fájdalom miatt. Harry itt van mellettem és soha többé nem engedjük el egymást. Tudom, hogy szeret különben nem lenne itt. Tudom, hogy sok mindenen mentünk keresztül, de én akkor is szeretem ezt a zöl szemű, göndör hajú fiút. Ő a mindenem és hamarosan a férjem is.
- Harry szeretlek. Most és mindörökké.- Harry egy millanatra megmerevedett.
- Én is szeretlek. Most és mindörökké.- mondta és hosszan megcsókolt.
Sziasztok tudom, hogy nagyon régen írtam ebbe a blogba, de elkezdtem egy újat és annak a beindításával foglalkoztam. Sajnos itt a vége ennek a blognak. Nagyon szerettem ezt a történetet írni és nagyon remélem nektek is tetszett. Nagyon szépen megszeretném köszönni a barátaimnak, hogy segítettek amikor elakadtam valahol és persze nektek is megszeretném köszönni,hogy olvastátok és komiztatok. Köszönök mindent.
Figyelem ez a rész nem teljesen a vége!!!
