36.rész

 Sziasztok. Köszönöm a komikat. Sajnos beléptünk a nyár utolsó hónapjába úgyhogy használjátok ki. Én ahogy tudom hozom a részeket. Ez egy picit rövidebb lett, de a kövit megpróbálom hosszabra és izgalmasabbá írni.
Reggel valami csikizett az arcomon. Nyöszörögve keltem fel. De mikor megláttam, hogy ki ébresztget kicsit mérges lettem. Harry mosolyogva ébresztgetett.
- Harry te meg mit keresel itt! Miért nem tudod felvenni a telefont!! Több üzenetet is küldtem neked és azt mondtad, hogy felfogsz hívni!!- kiabáltam vele ami nagyon fájt a torokfájás miatt és egy párnával ütöttem.
- Nicol, Nicol! A francba is add ide azt a párnát.- mondta nevetve és kivette a kezemből.
Eldobta és ledöntött az ágyra.
Mosolyogva nézett és eltűrte a hajamat. Lelöktem magamról és mérgesen néztem rá.
- Hol a francba voltál. Miért nem tudtad tegnap felvenni a telefont!! Márt azt hittem valami bajod esett!!- kiabáltam még mindig.
-Nicol nyugi. Semmi bajom. Bocsi, hogy nem vettem fel meg nem hívtalak fel de sok dolgom volt. De mit műveltél a hangoddal?- magához ölelt, de én még tomboltam ezért ellöktem magamtól.
Felálltam az ágyról és Harry elé léptem. Magam előtt összefontam  a kezeimet és csak mérgesen bámultam. Mi az, hogy dolga volt és nem ért rá? Két perc ennyi kellett volna rám szánnia. Összeszűkült szemekkel néztem Harry pedig elnevette magát.
- Ne nézz így.- mondta és tovább nevetett, de látta, hogy komolyan gondolom.
- Harry megígérted! Azt mondtad vigyázol rám, azt mondtad felhívsz!- mondtam és Harry azonnal felém nyúlt- Hol voltál? Mi volt annyira fontos, hogy nem tudtál rám szánni két percet?
Harry ledöbbenve nézett és nem tudott megszólalni. Szomorúan lehajtotta a fejét én pedig mérgesen forgatni kezdtem a fejem.
- Harry kezdem azt hinni, hogy valakinél voltál. - mondtam.
Harry azonnal felkapta a fejét erre a kijelentésemre.
- Nem dehogy. Nicol nem csináltam semmi olyat. Kérlek. Nem mondhatom meg, hogy hol voltam. Bocsáss meg. Legközelebb hívni foglak, csak ne haragudj rám.- mondta és felállt és felém nyúlt, de én elhúzódtam tőle.
Harrynek csak leesett a keze és csak nézett. Nem tudom megérteni miért nem bírja elmondani, hogy hol volt, ha nem csinált semmi rosszat.
- Nem Harry. Megígérted! Miért nem tudtál két percet rám szánni!- kiabáltam vele.
Hirtelen fájni kezdett a hasam. Aztán egyre erősebben mígnem annyira fájt, hogy összegörnyedve zuhantam a térdemre. Harry azonnal mellettem termett.
- Nicol mi a bajod? Hallod? Fáj valamid?- kérdezte aggódva- Hívom az apádat.
Harry kiszaladt az ajtón én pedig sírva, összegömbölyödve feküdtem a padlón. Kicsi pontomra gondoltam. Nem veszíthetem el. Annyira pici és védtelen. Nem veszíthetem el. Nem történhet meg. Harry apával jött vissza. Apa kiküldte Harryt a szobámból azzal a megbízással, hogy hozzon nekem kabátot. Apa letérdelt mellém.
- Nicol mid fáj.- kérdezte.
- A hasam. Nagyon. Apa a pici.- mondtam sírva.
- Nem lesz semmi baj. Nyugodj meg. De Harry mit keres itt?- kérdezte mérgesen.
Nem válaszoltam semmit közben Harry is megjött a kabátommal. Apával rám segítették és apa felkapott.
- Harry te maradj a házban és hívd fel Samantát, hogy jöjjön át. A szüleim itt lesznek. Én Nicolt beviszem a dokihoz. Majd értesítelek, ha lesz valami.- mondta apa és rohanni kezdett velem.
Betett a kocsiba és sietősen beült a kocsiba. Percek alatt beértünk a korházba. Akkorra már annyira rosszul voltam, hogy az ájulás kerülgetett. Apa berohant velem és a nővérek elénk szaladtak. Felfektettek egy hordágyra és rohantak velem egy vizsgálóba. Apa mellettem rohant és fogta a kezem, de a vizsgálóba nem engedték be. Elengedte a kezem én pedig a könnyeim mögül néztem a kétségbeesett arcát.
***
Órákkal később már sokkal jobban éreztem magam. Kaptam fájdalomcsillapítót. A stressz miatt görcsöltem. A doki azt mondta, ha pár perccel később jövünk be akkor elveszítem pici pontot. Apa nyugodtan állt az ajtóban és nézte az ultrahangos gépnek a képernyőjét. Könnyek törtek elő belőlem mikor a doki felém fordította a monitort és láthattam újra a pici pontomat. Annyira pici és törékeny.
- Annyira szép.- mondta ámulattal apa.
Mosolyogva néztem rá és letöröltem a könnyeim. Leszedtem a gélt és felültem az ágyon. Apa felsegítette a kabátomat és a doki kinyomtatott mégegy képet. Megfogtam és remegő kézzel fogtam és néztem. Túlélte. Mi lett volna velem, ha elveszítem. Nem tudtam volna Harry szemébe nézni.
- Nicol neked most sokat kell pihenned. Ne emelj és ne csinálj semmi megterhelőt. Ha valami baj lenne akkor azonnal jöjjenek be.- mondta a doki és kikísért minket a vizsgálóból.
Bólintottam és apa tette fel aggódó kérdéseit. Mikor apa is megnyugodott elköszöntünk és kimentünk a kocsihoz. Beszálltunk és apa elindította a kocsit. Talán öt perce lehettünk az utakon mikor apa felém irányította a figyelmét.
- Mikor jöttetek újra össze Harryvel?- kérdezte kicsit meglepetten.
- Tudod apa. Az úgy volt.- nyökögtem és tördelni kezdtem a kezem.
- Nicol mégis mikor?- kérdezte egy kicsit szigorúbban.
- A bulin. Mikor hazajöttem.- mondtam és felnéztem az arcára.
Közömbös volt. Nem tudtam mire gondol. Az út további része csendesen telt.
***
- Nicok azonnal beszélnünk kell.- mondta Samanta pedig még be sem léptem a lakásba.
Megilletődve néztem rá. Sam megfogta a kezemet és bevezetett a házba. A nappalin át a konyhába. Ott megálltunk és Sam felém fordult.
- Mégis miért nem mondtad el?- kérdezte hangosan.
- Mégis mit?- kérdeztem vissza.
- Nicol ne szórakozz velem. Harry várt engem itt.- mondta én pedig majdnem lehidaltam.
Azt hittem, hogy megtudta, hogy terhes vagyok. Akkora kő esett le a szívemről, hogy talán még a szomszédok is hallották a koppanást. Samantára néztem és láttam egy kis idegességet a szemében.
- Nem történt semmi. Azért jött mert, mert...- gondolkoztam, de semmi nem jutott eszembe
- Nicol merre vagy?- apa jött be a konyhába és kihúzott a kínos beszélgetésből- Na végre megvagytok. Nic menj a szobádba és pihenj le. Viszek valami ennivalót.- utasított apa én pedig azonnal mentem is.
Samantát lent hagytam a konyhába. Belépve a szobámba azonnal magamra csuktam az ajtót és nekitámasztottam a fejemet.
- Jobban vagy már?- Harry édes hangját hallottam meg a hátam mögül.
Megfordultam és az ágyamon találtam. Édesen mosolygott rám én pedig vissza rá. Odafutottam hozzá és belevetettem magam az ölébe. Védelmet kerestem minden elől és ezt meg is kaptam. Harry szorosan körémzárta a karjait és ringatni kezdett. Mélyen magamba szívtam a parfümjének az illatát. Kellemes volt.
- Nicol jól vagy?- kérdezte.
- Igen csak ne engedj el.- mondtam neki és jobban magamhoz szorítottam.
Harry ugyan ezt tette és csendesen ültünk az ágy szélén. Hármasban voltunk ott. Harry a pici pont és én. Most éreztem először azt, hogy egy család leszünk. Talán most elmondhatnám neki. Nagy levegőt vettem és felnéztem Harryre. Arrcát pásztázva elfogott a mosolygás és ő értetlenül bámult. Annyira édes. A kis gödröcskéi. A nagy zöld szemei. A haja. Egyszerűen tökéletes. De megbirkózna egy babával? Hisz ott van neki a banda. Képes lesz ezt elfogadni, hogy lesz neki egy gyereke ilyen fiatalon vagy esetleg elhagy minket és nem törődik a picivel. Elfogott a sírás ahogy ezeken gondolkoztam. Patakok csordogáltak a szememből amit Harry megért letörölgetni.
- Kicsim ne sírj. Miért sírsz?- kérdezte aggódva és vigasztalásképp csókokat adott.
- Harry én.- kezdtem és belenéztem Harry nagy szemeibe, várta a mondanivalómat- Én
 Sok-sok komit várok. Kíváncsi vagyok, hogy  minden olvasóm véleményére. Kérlek titeket aki olvassa a komizzon.